Mandula József

A reménytolvaj

Jégvirágok nyíltak a betört ablakok szemében.

Kóbor kutyák vicsorognak a dérre.

A fellegtermő őszi égből halvaszületés szállong.

Tele vannak csenddel a lombtalan ágak.

A madarak messzire szálltak, avarba ejtik leveleiket

a haldokló fák. A zenélő tücsök gombostűre tűzve,

ósdi-kopott hegedűje haragos-szított tűzre vetve.             

Minden vessző varázs nélkül. Az ócskapiac vadonatúj.

Udvari zenészek, sámántánc. A remény dala siratóének.

Virágágyakban henyélnek a lángnyelvöltögető gyomok.

Itt az „öny” már mindenkié, hisz közöny.

A tükrökben álarcfestő önarcképtelenség.

Hófehér olajkutak a felmosott vérmezőn.

Kormos a hó, feketék a hattyúk. Borfoltos a lelkek terítője.

A jövőtlen időben - horkolnak az ébresztőórák-,

a ködkabátos homálylakók fűtetlen háza -utolsó menedék-

átfagyott koporsó. a Nap arcán éjsötét szemfedél. Nem láthatja,

hogy szájában száraz ágat tartva,lelkekben gátakat szakítva,

megjött a jeges ár. Most szüli az alkalmat a reménytolvaj.

Mint „versben bujdosó haramia”, hamvadó tűz

mellett didergek. Nincs más, a parázsra dobok néhány kötetet.

Szalmalángra kapnak a versek. Ha beletép a szél, pernye száll

szerteszét, mint Isten haldokló tüzéből a hitetlen füst.

Tűzhelyem öléből jeges ár ömlik. Keresem benne kincseimet,

de a kihűlt hamuban már nem lelem, ami elveszett a tűzben…

Hűségem fölött sírfelirat:„Hosszúlépés, rövidzárlat!” A szeretet

egy lyukas csónakban fekszik,szemein hamis aranypénz. Nem

várják odaát. A Megváltó homlokán vérzik a békétlen veríték…

Mandula József

Kedvetlen Mandula

/ József Attila: Kedves Jocó! /

„De szeretnék gaz agg lenni!

Egyszer rút, tudatlan lenni.

Álarcokban járni, kelni,

s több milláért Krisztust venni.

Míg a Krisztust korbácsolnám,

bankkártyámat mutogatnám.

Mutogatnám az Istennek,

mi vagyona van egy gaznak…”

Mandula József

Lélekbazár

Várudvar. A piactéren lélekbazár üzemel.

Bejáratánál neon felírat:

„Lélekcserélő idők járnak, fiam!”

A sátrak körül tülekednek a népek.

Lelki szegények, kőgazdagok,

nyomorultak és épek.

Egy ideje közöttük tolakodok én is.

Eladni nem bírtam, venni se tudtam.

Elcserélni nincs kivel.

Nem élhetek másban, más se lehet én!

Haza indulok. Előttem felszedett utak,

hátam mögött eszement lárma…

Mandula József

A mester és a tanítvány

/ A hallomások könyvéből /

Lángra kapott a mester háza.

Előkapta hamar varázspálcikáját,

és vele hókuszpókoszolni kezdett.

Teremtődött gyorsan három kút,

színültig telt vízzel,

százegy öblös vödör, hetvenhét emberrel.

Tizenhárom égigérő létra, ezeregy fokkal.

Oltották a tűzet, erőt nem kim élve,

de a lángok haragja még se csitult el.

Varázsolt négy felleget, szakadó esővel,

végül mégse oltották el a tűzet a közös erővel.

Búsongott a hithű varázsló, hisz leégett a háza.

Bámulta a füstölgő romot,

amikor odament hozzá az egyik tanítványa.

És így szólott hozzá: Mester!

Hogyha én is mester leszek egyszer, csak annyit

fogok mondani: aludj el tűz!

és megmenekül  a házam,a hazám!

Mandula József

Karácsony

Most háborút veszt minden ördög!

Minden lélek öltönyt öltött,

szép ruhát.

Most háborút veszt minden ördög!

Minden szempár fénnyel töltött

ragyogás.

Most háborút veszt minden ördög!

Éj közepén szeretet jött,

megváltó.

Most háborút veszt minden ördög!

Minden szívben hitből öntött

harang szól…