Új Éden

Hófoltos, átfagyott éjjel. Sötét

szobában, vetetlen ágyon,

lekaszált szándékon fekszem.

Testemen lázrózsa, lobogó rőzse.

Halálfejes vágyban selymes

fű ringat, altatót zúg a vér.

Kék szememből elcsavargott

kábult álmok, festett egekben,

halálhírét költik a télnek…

Tűk hegyén

Megvetetlen ágyon, tűk hegyén alszik.

Álmában visszadobott hal. Csalik közt,

hínárban vergődik egy szenny borította

szürke folyóban. Horgászok zajától fölriad.

A vízcseppek ráfagynak, újra elalszik.

Álmában horgászik. Kifog egy szenny

borította szürke folyóban, csalik közt,

hínárban vergődő halat. Fuldoklik kezében.

Horgászok zajától fölriad. Ideje már nincs

visszadobni a szenny borította szürke folyóba.

Tengert látok

Őszi homály, holt telihold. Sár feketéll,

fűstkeserű szél didereg. Hullt levelek,

rőt lavina. Fejfák fején dérdiadém.

Jeges esők pókfonalán éjszaka lóg.

A néma sötétben az álmok ablakatört

háza felé barna folyam árja vonul.

Habja előtt fagy toporog. Gyenge, fakult

távoli fény. Hajnalodik. Tengert látok...

T-boy

Megfogant átok. Hasonlít rátok. Térde kopott. Érdemjel.

Pénzért kilincsel. Muszály-mosollyal alvó dalokat lincsel.

Csendrevigyázó. Ballag. Bakancsa alatt dal ropog, ha lép.

Zuhogó eső, emésztő tűz. Ég felé viszi egy ösvény.

Néma rém az éj. Holdat lógat az útra. Lopott fényénél

megkettőzi vélt önmagát, s a másikkal párbajban végez.

Szemétégető

„Akit egyszer porig aláztak:

porig kell azért lehajolni…”

                     Baranyi Ferenc

Mocsokbarna cipőben, penész-zöld ruhában

nyomorfekete kalapban, kincskeresni indult.

Füst- és ételszagba csomagolt szennyben,

kiirthatatlan gazok,összetört üvegek,

szakadt ringyek-rongyok s rothadó tetemek

között kutakodott. Koszlott újságba csavarva

egy kenyérdarabot talált. Valami „szemétzabáló”

tűzről motyogott,amíg bűzlő szatyrához emelte.

Szélhez kötözött dal

Lárma. Bál van a várban. Örvénylik rongyrázó tánc.

Inas csontokat rágcsál, telve kushadnak az ebek.

Bortól szunnyad a strázsa. Cigány fabatkát köpköd,

jókedv szolgája: húr. Erekben fölszított tűz.

Égre kígyózik a mámor, szélhez kötözve részeg dal.

Mire vonót tör a hajnal, lángokban táncol minden fal.

Százszorszép

/ Árvalányhaj /

Csodálatos alakja volt. Amíg agg

uralkodók között feküdt,

selyem s arany takarta mindenét.

A pénz hamis szerelme fonta át.

Azóta gizgazok virága égre tört

mögötte. Szétszakadt ruhája

ócska rongy. Szemére árny borult.

Mohás szemétre szürke-zöld

tekintetén kicsordogált a multidő,

a lomha-gyönge árva láng…

Sivatag

Szorongó ének

A beomlott verssorokban holt hátán holt.

Jajveszékelnek a jelzők. Kiéget gondolatjelek,

arcrazuhant határozók, s a vérbefagyott

tárgyak között, a multidő felé, megfáradt

igék vonszolják kifulladó lélegzetemet.

Pergő homokmáglyán lombok hiánya éget.

Hogy mikor érek véget, vadak hada lesi.

Szomjam kiszáradt kút mellett üldögél,

színek már nem látják szemem. Tűzkapun át

a télbe, csönd cipeli hátán szorongó énekem.

Sebkötöző

Rongy, tű, lobogó, zúg rohanó szél.

Hon, vágy, utcakő, forradalom van!

Bor, csap, útvesztő, halva a zsarnok!

Vers, könny, látlelet, sok bekötött seb.

Remetetömeg

Ez a fal csak fal! Fényévnyi távolság két

ember között mégis. Sokszorosított arcok,

fénymásolt harcok, egyke kudarcok.

Bűnbarlangrajzok, felcsavarodott sínek,

hadrakelt imák. Falrakent jelszók,

lélekgyarmatosító idegháborúk.

Zajkörmök óvják. Torkából a dalt ki ne

röptethesse a fény. Ha létüket kifejezem,

mint semmireszántakat mind lefejezem!

Méreg, ellenméreg

/ Szakítópróba /

Aranyra vert kép: két Júdás egy csárdában.

Egyszeri vásár.

Hogy mi lesz tegnap? Holnap alá rejtem. Ma

út száll a porban.

A harag-torony tűzfaláról víz csepeg.

Álmokkal játszik

szembekötősdit holtakat koronázó

új emlékezet.

Megaszalódott magvakhoz vér szivárog.

Dossziék nyílnak.

Szakítópróba! Feslett hitben didergünk

újrafeszítve…

Haláltánc

Hegyszirt, fellegvár. Holdudvar, parti.

Lángoló ének, részeg haláltánc.

Égig érő sánc, szögesdrót, véreb.

Sikoly. Színarany kelyhekben véred!

Főnixmadár

/ Napkitörés /

Fészkéből, hol árnyékot nevel, füst gomolyog ki.

Szurokszin vijjogás. Felröppen felhőket hasítva.

Alázuhan, lecsap. Gazverte út porzik. Fuldoklik

a fény. Szemében őrült kény, sötét karmán vér

ragyog. Vállamra száll, befed. Koszló rongyként

eltakar. Napkitörés! Tűzesőbe állok, s a sesínű

hamuból, hófehér szárnyakon, szivárványra szállok.

Föl a keresztig

A nincs szeméből homok pereg, dombbá

tornyosulnak fel a szemek. Borzalom!

Én vagyok ez a porhalom. Tűz-víz-tűz!

Korzózik a test. Ázott, elnehezült hittel

vergődve süllyed. Lejjebb, egyre lejjebb.

Le egészen a reményig. Ég-föld-ég!

Ingázik a lélek. Láthatatlan, könnyes terhét,

ha magasabbra tartom, jobban folyik!

Súlya fogy patakzón. Apadó terhét föntebb

emelem. Föl egészen a keresztig…

A varázsló sétálni indul

Meszelthátú földeken, hóna alatt zimankóval,

járni tanul a tavasz,araszolva félőn. Lágy nyomában

megbicsaklik s tört gerinccel esik el a tél.

Sár-talpú sugarak vallomást aggatnak gallyak tar

hegyére, szaporán szakad a ködökkel bélelt fagyszőtte

szövet. Rozsdás szívünkben felaranylik a vágy!

A dal

Pernyekönnyű malomkő, nyakamon

ül, vagy elkerül. Mélyen alszom

rámrikácsol, rémálmomnak bitót ácsol.

Szívszomorú dérkoszorú rég lehullott

virág szirmán. Ha angyalok közt andalgok,

isteni szózat. Fénye ragyog rám!

Betlehem, fényeső

Ködöt kötöznek gúzsba hótiszta sugarak,

a kiszáradt   rügy fakad. Valahány

szem izzó máglya, örömkönnyekkel átitatott láng.

A tejútfehér csillagláncon vakító gyémántmedál:

villódzik a Föld. A deres jászolra fényeső zuhog.

Mindenféle halálon átragyog!

Golgota

Fekete sivatag a nappal. Sötét homok

pereg a csendből. A falakról árnyék

csurog, a fákról üszkös virágok szirma hull.

A fényüres tér, mint tükörben a

tükör: végtelen. Az égre tekintő

emberszemek kihunyt, kormos tűzhelyek…

Kőre zuhant mag

Járom az út. Messzire vitt aranyérc, lidérc.

Most itthon vagyok. Fogságba vetettek

megtartó gyökerek. Az elköszönés: veszteglő

mozdulat. A zsákból varrt utcán, a hallgatás

árnyékában, a kialudt örökmécses alatt ülök.

Kezemben vízben oldódó pohár, szívemben

részeg betörők. Kék szememben törvénytelen

álmok. Egy tócsatükörben bámulom magamat.

Amíg magához hajlítja kölcsönvett arcomat,

fényekért lázadó dalaimmal zavarom a csendet!

Nem fogynak el szavaim

NEMFOGYNAKELSZAVAIM

E                                         I

M                                  A

F                            V

O                       A

G                    Z

Y            S

N     L

A E

K

AKE

NAKEL

YNAKELS

GYNAKELSZ

OGYNAKELSZA

FOGYNAKELSZAV

MFOGYNAKELSZAVA

EMFOGYNAKELSZAVAI

NEMFOGYNAKELSZAVAIM

Népfogyatkozás

”Fogy a nép, mint a hold, földje nincs,

mennyi volt!...”- dünnyögte a dalt

egykedvűen, majd abbahagyta hirtelen.

A szilvakék homályban, a bárpulthoz

ment. Mintha szomjas szú percegne

bennem!- mormolta eszelősen. Mivel nem

bírta a percegést, kért valamit tisztán.

/ Még egyet, s aztán még egyet… /

Nemlétező családjára gondolt. Kevés

pénzhez sok gyerek: önmegfeszítés!

Szögezte le férfiasan, és a biztonság

kedvéért kért még valamit. Tisztán…

Szavak árulása

Égbe-vivő szerpentinen, csöndkövek közt

éhesen, fénylő szavak bukdácsoltak.

Fönn a hegyen részegen, árnyékkeresztet

ácsoltak, s rászegezték énekem.

Új Krisztus

Egy pár elnyűtt bőrsaru. Egy ritkaszövésű gyolcsing,

egy varrás nélküli, kopott-fehér vászon köntös.

Egy véres koszorú tövisből, három rozsdálló vasszög,

és egy szúette keresztfa. Hatszázhatvanhat először!

Hatszázhatvanhat másodszor! Senki többet?!...

Elárulták, megcsúfolták, röhögéssel korbácsolták.

Arcul köpték, meggyötörték, gúnykeresztre fölszegezték.

Három nap telt, égre nem néz. Markában egy megfent

penge, senkinek sem kegyelmezve,jobbra-balra kaszabol…

Ünnep

A könnycseppkőbarlangban, a kifulladt visszhangoktól,

mint sebei jutalmát,átvette a csöndességet.

Egyedül volt. A gyöngyökkel teleaggatott várakozásban

gyertyákat gyújtott, majd leült a terített asztalhoz.

A remegő lángokat nézte sokáig, s hallgatott rezzenéstelen

arccal. Odakint már virradt. Még az asztalnál ült,

rezzenéstelen arccal, a csonkig égett gyertyákat nézte,

és hallgatott torkaszakadtából…

Üveghegymászó

/Rögeszmecserebere/

Akivel lehet,

szót váltok. Ő valutát.

/Nekik szalutált./

Fogyó éj. Pirkad.

Búcsút intek, elmegyek!

Mögöttem por-köd.

Vérvonalkód

A GYÁVA MULTIDŐ:

TÉRDIG VIRÁGBAN

JÁRÓ FAGY. VISSZA-
 

METSZETT SZÁRNY.

HARANGSZÓ, MELY

NEVÉN SZÓLÍT EGY

ORSZÁGNYI NÉPET.

___________________

H10001919194519562019