Tűzkutyás pásztor

A csendmecset ajtaja zárva.

Hiába dörömböl a kinnrekedt világ,

a virrasztó emlékek hegyre rakott hegye.

Meritkezve aranyló szavakba, szemem

szemedből káprázatot illatozó

fénycsokrot szedeget.

Gyöngyhullató remegésben,

varázstücsök szítja tűzét,

s dalra bírja hegedűjét.

Hangja örömpihe. Lebben.

nyomában csodatévő nyájat terel a

szerelem,a tűzkutyás pásztor.

Szótlan imák

„ Írnék szonettet, de nem telik a

tizennégy sorra. Hosszú rettenet

az a négy-öt is,amire futja.”

/ Szkárosi Endre /

Fegyvert fogtak gyöngyszavaim!

Betörtek a ködpalotába, s leverték

hitvány trónjáról a homályt.

De a rájuk rohant árnykatonák

elfogták, lélekre vetkőztették,

és elhallgattatták valamennyit.

Sokáig temettem! A folyton járó

számon szótlanul állnak az imák…

Magányzárka

„Viharban születtem, világ végén

alszom, ne bántsatok engem,

mert én nem haragszom!”

Földes László

Ige-vonó nyomorsüllyedés.

Kátrányos helyzet.

Magyar a magyarral, magyar táj agyarral.

Láblenyomatok meg nyugtató.

Agytakarítás örömszakadtáig.

A lépések agyban maradtak.

Bolondóra üt, cél múlt, semmi van.

A szabadba vágok,

a hűvös ének be! Fogytomiglan.

Közönyök fala

„ Bankó a bombarobbanás,

s mint fillér száll szét a szilánkja.”

/ Hobo /

A lét betonjában bűnacélok feszülnek.

A pénzszagú lélek páncélos jéghegy.

Rendíthetetlen, néma és süket!

Mint Jerikó falai bevehetetlenek.

Éneklő angyalok röpködnek körülötte.

Harci kürtök szavaira várnak!

Égfirkálók

/ Idegenszívű népmese./

A sötétség fejedelme a Nap szívébe szúrta

a kardját. Örök éj zuhant a várra.

3 év,7 hónap,21 nap és 77 perctelt el, amikor

vakláló szolgák, megrészegült nagyurak,

görbe hátú lakájok és alvó strázsák között elindultak.

Áttántorogtak az elvarázsolt kastélyon.

A tükörfolyosó végén megtalálták,

s betörték a 101.szoba ajtaját.

Felvonszolták magukat az égig érő létrán,

és a mélyfekete égre lángoló Napokat pingáltak!

A hetedik pecsét

„ Eltart sokáig, míg minden eljő

és tűzzé válik a jeges felhő!”

/ Weörös Sándor /

Lángfelleg omlik a pillanatra.

Tűzhorda támad a tört aratókra.

Lángoló csűrökből se gaz,

se mag nem menekülhet!

Világeltörések

A közönyvastag fal előtt

a szegénység oszlopához

kötözték. Szemére fekete

rongyot húztak. A tűzparancsszó

s a dördülés között,csak

egy üvöltésnyi ideje maradt.

Józanság! - mondta nyugodtan,

s vérszínű lyukkal a homlokán

átzuhant egy tű fokán…

Üvölthetek

Tücsök a máglyán

Könnyű a kereszted. Könnyen élsz,

könnyen ítélsz! Bankkártyáid széfje

tarisznyád. Eszméidben rög.

Kő a szívedben, füledben kihűlt ólma

közönynek. Üvölthetek! Már nem

hallod siralmát lángoló tücsöknek.

Utolsó cigaretta

/ Elmaradt világégés /

Estébe kékült a délután. Gavrilo Princip, a szépszívű

szerb, órák óta egy szalmakazal tetején gubbasztott

és dohányzott lehajtott fejjel. Mélyeket szívott a bűzlő

bagóból,néha köpött egyet-egyet tőle. Amikor körmére

égett fűstkeserű cigarettája,még motyogott magában.

/ Eszement hatalmak… lángoló világ… csak a halál…

véráztatta földek…Trianon!... /

Majd a tűzfejű csikket báván a szalmakazalba nyomta.

Úgy mondják: az égre csapódó lángokat tűzijátéknak

vélték a királyi bál résztvevői, köztük egy vendég

trónörökös, aki azt szajkózta sokáig hüledezve,

hogy brhavó, brhavó, brhavó !...

Tehervonat

„ Azt a tüzet,ó jaj,meg kéne rakni…/

                               József Attila

Nem mozdulok, láncaim némák.

Csönd van. Romjain zakatolásnak

moccanatlan csönd. A zajbogarak

mind elültek,megkötözve szél is.

Csattan a csend, szisszen a szél!

Tűzvirágként nyílva, ezüstös

szikrák hada villan. Előttem egy

vágány fényesre nyalt vállán

tehervonat indul. Be-bepörgő

kereke, – alá alakot formáz árnyékok

testtelen ingása - visong,mint acéllal

vesződő reszelő,ha fémbe rág a fém,

míg elmozdul neszezve-nyögve.

Megremegek, mintha fáznék!

„ Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni…”

Rettenet kvíz

„ A vegetatív homályburkolat

dicsőség-öntudatlanságának összetörése.”

                                        Juhász Ferenc

Olajpamacsoktól ragyogó vakvágányon

két nyűtt vagon vesztegel.

Egyikben gyöngykazal. Reményvértű versek.

Titokültetvényeken csámborgó hitkantáros

dallovak lángsörényű ménese.

Mámorpocsolyás palackok, szeszkápolnák

hitvány üvegoltárai, csörrennek tömény

hangon amabban. Ha megmondod melyik

van feltörve, kifosztva félig,akkor a másikból

jólfésült jutalmad egy ékszertekintetű kötet!

Óboráram

Mint a GOETHE, ADYsta dühvel kortyolgatok.

/ Amíg VAN GOGH. / Hátborzongató SCHILLER.

CERVANTES itt, CSEHOV ott.

/ NIETZSCHE apám, VERDI a sors. /

Kezemben FLAUBERT PUSKIN.

Arcomon SHAKESPEARE. Mély seb mellett GOGOL.

A szememet nézi a nagy DUMAS. ASSISI szent délibáb.

Csak az itt, csak a most! / CHUCK NORRIS…/

Lebegés

Útvesztőhely

A düledező ház előtt ült,

szemben egy székkel a levegőben.

Hallhatóan imádkozott.

Uram! A hiányok szirmai

ólomnehezek. Égtiszta szememből

porba görbítették a fényt.

Létemért, bár régóta varrom-szövöm,

nem áll össze a köszönöm!

Majd nézve a földet sokáig hallgatott.

A törékeny csendre rázuhant egy

mozdulat. Becsukta szemét s látta,

hogy fejében valaki revolvert tisztogat.

Kő kövön

Én és köztem rögös út

Romvár. Mint tettes… Visszatérve járom a bástyát.

Nemrég ostromló voltam itt. A régi tornyokban

néhol új kövek. Tapétájuk megszámlálhatatlan golyónyom.

Őrzőik rám se néznek. Csak egy-egy tűzfal ismer fel itt-ott.

Bólintásuk málló vakolat. Egy kőtömbön ülök,

magamat várom. Tengermély az éj. Szénfeketévé

sokszorozódtak az árnyak. Szédelegve, bizonytalan

léptekkel jövök. Égszakadás!

fényzuhatagban ázok,vélem parolázok!

Kalitkában szárnyaló

Vágyaim hajnalig a havas égi mezőket róják.

Ha megfagyva földre zuhannak,

lázas álom tűztakarójuk.

Hétmérföldes mankó

Cókmókkal kezemben a küszöb előtt állok.

Indulnék, de kötöz elnehezült lábam.

Valami láthatatlan súly vissza-visszahúz!

Sírva veszem észre, hogy könnyét rejtő anyám,

cipőm könnyű talpát ólomra cserélte…

Fekete hollók

Mivel folyton csak baljós szavakat károgtak,

ítéletként kidobtam őket a megdőlt toronyból.

Egy ideig a romos kertben tollászkodtak,

majd hirtelen egy szűk résen át elrepültek, hogy

hótiszta kövek legyenek egy kitalált helyen.

Csupavirágember

Szemében ibolya, arcán rózsa.

Vérében lángoló pipacsok.

Szavaiban kaktusz,

mindkét kezében kardvirág.

Csillaggá lett ének

Tanítóink mondták: legyetek jó sókká,

szövétnekekké, csillagokká…”

Moldova György

Mint színtelenül vakító gyémántszilánk

ugrabugrált szüntelenül az égi játszótéren.

Egyszer megállt egy deres jászol felett.

Akkor fogták el istenarcú emberek.

Halálra kínzott testét sárgára, majd vörösre

festették. Végül bearanyozták és fölvarrták

egy eszement váll-lapjára  támadás előtt…

Csendre intett harang

„Ha minket elfú az idők zivatarja,

nem lesz az Istennek soha több magyarja.”

Arany János

Egykedvűek, csupaszok, levertek. Szánalmasak így a falak.

Tenyérnyi helyeken még kivehető rajtuk a mintázat,

de a színehagyott festést eltüntetni málló vakolat igyekszik.

Kupacokba gyűlnek jelei a szúette padlón. A rongyszőnyeg

helyén bakancsok nyoma és szerteszét szórt kacatok.

A hajlott plafonból áramtalan drót csüng. Árnyéka hosszan

nyúlik el. Öreg kályha gubbaszt a szűk sarokban. Cserepei

csorbák, máza verve mind. Rostélyán rozsda rág, tűzterében

huzattól mocorog félig égett lom. Az ablakok betörve, talán

akarattal, dacból. A levett ajtó fölött ottfelejtett szentkép.

Őrködik. Széles kerete por. A tornácon faragott ládikó.

Teteje fölszaggatva durván. Kincs után motoz benne a szél.

A füves udvaron tágas fakapu. Tárva-nyitva áll. Gesztenyékkel

dobálja korhadó deszkáit az ősz. Meggörnyedt akác rudakon

napbamártott lugas. Szedetlen fürtjei darazsak vára.

A kerekes kútban, már lánca sincs, állott víz. Néha-néha még

maszatos tükrébe néznek szélűzte fellegek. Hátul rozzant ól

térdel a gazban. Átázott vályogfalánál törmelékcsomó. Mohától

puhuló kövein pókhálót hív elő a dér.

Finomra szőtt fonala gépek dübörgésétől rázkódik-remeg.

Dózerek zaja jár körben a kertben.

A seregélyek megriadnak, futásban lelnek menedéket a vadak…

A király beszéde

Holdharmatos hűs macskakövön, mint kőbéka,

lassan, poroszkál a gebe. Szikrát vet a patkó.

Vad horda fölriad, recsegnek az ágak.

Inaszakadtából lohol egy fegyenc. Nyomában

kopók. Folyó lép elé, hínártól takart!

Rajta bárka ring. Gazdája halász.

Hálóját lesi, zsákmányra vár. Néha-néha, ha

árbócnak dőlve elszenderedik,

füzszomorú álma csillagról csillagra jár…

100lábú

„Téged megesz, engem elás!

És nem csinál semmi mást ez a kuva nagy óriás. „

                                       Lovasi András

Emberricsaj, lárma. Végzetes! Elbújok a

vályogház résében gondolta ki és megiramodott,

mint sérült kedély hullámozva. A szín felé tartott,

amikor megbotlott az árnyékfű magjában,

s beverte a fejét. Már nem tudott segíteni rajta a

hangya! Friss lapulevélre fektették és elszálltak

vele a lepkék.50 pár cipő maradt utána.

Magas szárú volt az egyik. Ezért a másik 49…