A jognál

/ Teiresziasz is megmondta /

A jognál régebbi törvény:

az állandó sosem más.

Csak mindig mást és mást visznek el belőle,

az egyre gazdagabb gyűjtők.

A sosem más állandó.

Régebbi törvény a jognál.

A legszebbek

Legszebb kék a nyitnikék!

A legszebb szem:

amelyik szakad a láncban.

Ez a legszebb! Ne öld meg! Még gyerek!

Dobd ki egy lakatlan helyen,

hagy éljen szegény!

Csak egy sír

Csak egy síron nem volt virág.

Nem táncolt rajta négy mécses lángja.

Már csonkig égett minden gyertya,

amikor a gyommal beszőtt hanthoz,

kezében csillagkoszorúval,

letérdelt egy angyal…

A bolond

Szélcsendben sárkányt ereget,

esőben ruhát tereget.

Ha ég zeng, lézeng.

Ha lázong, a ház bong.

Minden csöndre összerezzen.

Nevetése az ördög vetése.

„Nem tudták szeretni a nők

a bolondot,nők voltak,

de nem voltak bolondok.”

Hóvirág

Szíve a torkát verdesi,

torka a szívét nyeldesi.

Fél! Vers. Bitója megácsolva,

aláindul bukdácsolva.

Hóvirág lesz annak sírján

kit magához ölel a tél.

Lángoló ég

Ájultfehér minden arc.

Jön a parancs, jön a harc.

Kerékbetört utakon

jön a kanyar, jön a Don.

Megvadult szél felhőt űz.

Jön a vihar, jön a tűz!

Rövidzárlat

Akit a rosszak törvénye súlyt,

az valami jóban sántikál!

Vérgagyi

/ Laár Andrásnak /

Igazlott rögvest.

A megmakkant csaszmató buszma

tenölődik, fundálgat és pittog,

mint a bucsredáki mókok.

Ellenben a cseplető pórcsapodár

kámpol, és cicákol. Úgy viszi a

hóhán zsét az öblös csanakban,

mint a lomblát! Ergye és kavirnyálj!

Zenegépzene

Kiolvadt a jégvirág.

A sivatagi meleget már csak

a hőálló angyalok bírják.

Elszálltak a madarak.

/Savas esővel mosva fele./

Oxigénhiány miatt,

a világégés elmarad.

A végtelen peremén,

Földről jött fényévek gyülekeznek.

Álomképtorlaszokra ülnek,

s a nagy ugrás előtt,

utolsót pihennek…

Mozdulatlan tánc

/ Zokszószékfoglaló /

Álszentképfestők, szájtépéscsinálók.

Tévhittérítők, birodalomtanárok.

Bank bánok. Fajnemesítők,

álarckészítők. Sokszorosított megváltók.

Sors, nyiss nekik tért,

hadd tehessenek értünk valamit!

Mézeskalácsszívbemarkoló

/ Hármas oltár /

Verseimről mondják:

Kigyalogolt út.

Is-is. így se nem, se nem.

Modernkedő hókuszpókusz.

Szavaik nyersek. Tűhegyes nyársak.

Lapozható lélek

Az agynak letörölt adat üzent

hadat. Keresni kezdték.

Megmotoztak minden testet.

Kihallgatták a zenéket, a zajokat.

Kérdezték az illatokat.

Átvizsgálták a szivárványt,

faggatták a keserűt,az édeset.

De sehol se találtak

egy lapozható lelket sem…

Kényszerkettő

Hézag a jogban, tömés a fogban.

Rög az érben, éh a bérben.

Ócskástól vett álmában

sötét izzó fekete lámpában.

Végállomás Motel

/ Ossian /

Mindenki szótlan.

Eszünk…

Minden étel sótlan.

Szembekötősdi

Már több hete csak magamra gondolok.

Kongok, s borongok.

Vak szavaim engem keresnek bennem.

Verseimet betűzöm, magamat botozom.

Ilyenkor nékem hazudok. Igát, igét,

bilincset,s kilincset.

Játszok szembekötősdit vélem.

Daloló sebeim csöndbe alázom.

A röhögők siratója, az ördög altatója.

Nyiss kaput angyal

„Különben dühbe jövünk”

A bujaság butaság.

A kapzsiság csacsiság.

Az irigység kicsinység,

a gőg: vak geg.

A lustaság kukaság,

a falánkság: talán más!

A düh, a legmagasabb

harag rang.

Hozzád szólok

/ Visszahullt fohász /

Nem vagyok!

Se fent, se lent, se bent, se kint.

Elhagyott!

Rám se tekint…

Arcom árkaiban

/ New wave /

Új a kacaj, új a zokogás.

Új a rügy, a fagy.

Új az erdő, új a tűz.

Új a képzelet, új az ócskás.

Új a bohóc, de az orra a régi.

Tisza-party

/ Dudorásznivaló képzelgés /

Dalba fogott minden madár.

Csivitelnek. Zeng a határ.

Tűző napon kalász érik,

színarannyal versenyt fénylik.

Irigykedő öreg nyárfák

a zöld mezőt behavazzák.

Mezsgyén nőtt virág

/ A hallgatás Mozartja /

Vizezett bortól

prédikálni mit fogok?

Iszok, s hallgatok…

Lélekkölcsönző

Sose voltam, el se veszek.

Azért vagyok, amit teszek.

Én és köztem állok.

Vágyam a tiltott ösvényeket rója.

Ha elalszik selymes füveken,

csillagfény a takarója.

Lelkemen néha kihajol egy ablak.

Olyankor hulló csillagok néznek be rajta.

Se este, se reggel, nem jön felmentő

sereggel a zsivaj, a lárma.

Szívem, mint minden árva szíve: zárva!

Elértem a célig. A kifent acélig…

Csillagok porában

Mennyharang zúg. Zeng!

Jégharag hull. Ver!

Ázok. Viharral csatázok!

Félig holt tetem.

Hogy élek, csak tettetem.

Szűk ereimben

rög sétál selyemingben.

Fényes, végtelen égben,

hol csillagok porában

fürdik az énekek madara,

egy vár Ura már

régen várva vár.

1ügyű 2soros

Avagy: átlát rajtam a szita!

Os-os-os-os-os-os-os.

Os-os-os-os-os-os-os.

Irgalom

Befogtam a Holdat csillagos szekérbe.

Elmentem az Úrhoz talpig hófehérben.

Megálltam előtte lélektelen testtel.

Hozzám jött, s átölelt könnyező szemekkel.

Jégmadarak

„Földönfutók ázunk-fázunk, porig égett,

hamuvá lett egymás szívében a házunk.”

/ Balázs Béla /

Béreső eseget, éhhalált hesseget.

Itt a tél. Megtalált. Szélkutyája rám üvölt:

elvesztél! Reszket a madárka, átlátszik a bokor.

Rövid minden takaró!

Faggyal, vagy anélkül, kályhám fa nélkül.

Kívül-belül deres rozsda, tűzterében szakad a hó.

Kéményéből korom szállong, fekete.

Mint lelőtt holló hulló tolla kavarog.

Az ablakokra jégmadarak szállnak,

megfagy minden bánat…

Metálarc

/ XIV.Lajos /

Napfényűző tág palotámban,

úgy érzem,valaki  folyton követ.

Koronámat lesi.

Egyszer félrecsúszott álarca.

Felismertem. Leesett az állam!

Én vagyok!

Üveghegy

/ Másviláglátáskorlátozott /

Telis-tele volt nyüzsgéssel az aranyszínű trónterem.

A cárnő és kardcsörtető vezérei a hírmondókat hallgatták.

Még egy és még egy. Újabb és újabb hírmondók

jöttek,és meséltek más és más végkimeneteléről

ugyanannak a csatának,ami meg sem történt…

Meghallgatták valamennyit, majd a cárnő megparancsolta,

hogy mostantól az összes hírmondó szüntelenül járja

országa minden zegzugát,és mondja el szeretett népének

a nagy harcról a szemenszedett igazságot.

Még most is mesélnek amerre járnak, más és más

végkimeneteléről ugyanannak a csatának,

ami meg sem történt,ha azóta meg nem történt!...

Üzenet a cárnőnek: A csata megtörtént,

egynéhány hírmondó kivételével,mindenki odaveszett!

Az udvaribolond

/ A hallomások könyvéből /

Gazdag a földünk, jó rajta élnünk.

Imák között a béke szigete.

Fényszülte egünk legszebb kék lenne,

ha a királyunk nem volna bolond.

Édeni kertem újravirulna,

és talán oda,friss tavaszt hozva,

visszaszállna az énekek madara,

ha a jó népem nem lenne bolond.

Látva jó népe együgyűségét,

megbolondult az őszhajú király.

Híre ment gyorsan szerte a honban,

hogy a királynak megjött az esze!

Örömtüzeket raktak, az égnek

hálálkodtak. Táncoltak, folyt a bor.

Mindenki óbégatott, ordibált.

Csak az udvaribolond hallgatott…

Szent István

/ Harckép /

Tűzzel, vassal! / Kéz és ecset, méz és ecet. /

Amikor szent királyunk a szakadékban állott,

földközelben kapott el egy ledobott országot.

„Az a nép még ma is él.” Örök életre ítéltetett!

Szavakba zárt kövek

/ Balsorsszimfónia /

Hol szent lenne ma Szodoma,

friss ág helyett,térdet hajtott az

égigérő csodafa. A föl-földobott

kövek elhagyták a földet.

A lent maradt kavicsok hűek,

mint sintértől vett kutyák.

Goethe

/ Harckép /

Kialudt a Nap, vele halt a Hold.

Minden csillag fény nélkül.

A hegyszirten sötétség, a völgyben

sűrű köd. A szürke szobában

félhomály. Bent haldoklik valaki.

Több fényért könyörög…

Esőért a virág

Gyökere éjben, virága fényben.

Repedezett földben esőért epedezett.

Szára kezemben, nézem!

Gyökere fényben, virága éjben…

Az álom én vagyok

Adózok, zsidózok, kokárdát hipózok.

Cinkelem a kártyát, nyerek minden játszmát.

Van bankom, van bárom, pénzeltelt hombárom.

A mások könyvéből tépkedem a lapot,

sötét felleg mögé száműzöm a napot.

Bárkivel is alszol, az álmod én vagyok!