Visszaút

Sötétben, süketen latyakban, sárban fut.

Vakon és ridegen kígyózik a visszaút.

Ez az út már soha nem lesz járható?

Ha odébbállok, talán hajnalra várható!

Válaszolta hidegen a metsző szél.

Szomorúfűz

/ Tudod-e a választ?/

Tajtékzó folyó. Lassú és mély.

Hínárzöld vízében álldogált.

A két part között ingázó ladikot nézte.

Elvékonyodott gallyain száraz levelek

remegtek. Kharón garasai.

Szomorúfűz. A bánat nagy örege.

A földből már kifordult gyökere.

Riadt ágairól hulló levelek felet volt.

Válasz arra, amit az őszi szél kérdezett.

Névmások sírköve

/ Epegramma /

Aranyló betűkkel vésték rá:

„Csak az ÉN!

A te, az ő az nincsen!

Csak a MI!

A ti, az ők az sincsen!”

A hátoldalán graffiti:

„Itt nyugszunk. Szabad szél

vidd hírül tűnt fiainknak,

nem cselekedtük meg,

mit megkövetelt a Haza!”

Kalóztanya

Matrózkocsma, whiskytemető.

Zsiványzsivaj, lőporfüst.

Pofonok közt beszédfoszlány.

Alig-alig érthető.

Ellőtték a jobb karomat…

/ A balt meg amputálták! /

Borotvaél, kötéltánc.

„ Jajj annak, aki fegyvert fog.”

Hát még annak, aki nem!

Mert ha barbár áradat

beveszi váradat,

ellövik a bal karodat…

/ A jobbot amputálják! /

Lángoló hajódnak füstlepelből

lesz gyászos vitorlája.

Oszt bárányfelhő, csillagakol!

Matrózkocsma, whiskytemető.

Zsiványzsivaj, lőporfüst.

Pofonok közt beszédfoszlány.

Alig-alig érthető.

Ingázó Orfeusz

Amiért indultam, azt elértem.

A túlsó partról visszatértem.

Megpillanthatom a hantom,

láthatom megdőlt fejfám.

Rajta a bomlott húrú lantom.

Forgószél zörgeti.

Itt már többé nem zenélek!

A túlsó partra visszatérek…

Ikarosz repülőt rajzol

Fogadjisten.

/ Költők csoportképe alá./

„ Üzenetet küldök, derűt a fázó embereknek.”

Én meg egy zsidóviccet, tüzelő helyett.

„ A jövő szigorúan olvas.”

…na, ha tudna. /„Valaki már rég aludna!”/

„ Páncélt égetett rád az idő.”

Amit egy chemotoxszal lefújt darázs is átdöf.

„ A lélek zúzmara közt is álmodik.”

Ja! Mint banánfa a szibériai nyaralásról.

„  Apa, vegyük meg ezt a csillagot!”

Az egész eget! Kölcsönt veszek fel, ha segíthetek!

„ A költő nem lehet folt. Fölöttem tiszta égbolt.”

Na, ne mondja, hogy az új mosóportól lett ilyen!?

„ Az írt verset, kinek a való mit sem termett.”

Könnygázt fújtál a szemembe! Na, látod?!

Bál az Operában

Csak te kellesz kedvesem,

érted élek kedvesem!

Hoppá!

Összejöttünk a buliba,

fogd a kezem kedvesem!

Hoppá, zsazsé!

Egész éjjel mulatok, buli

nótát huzatok a fülembe.

Hoppá, zsazsé, zsavó!

Leszakadt a cipőm sarka,

szeretem én a családom!

Hoppá, zsazsé, zsavó, zsá!...

Amikor

Amikor

üres minden tér,

egyre szűkebb lesz a szűk,

mélyebb lesz a mély.

Amikor

lekuporodol

a hatalom lábához,

üldöződ elért.

Amikor

arcunk vértelen,

gyermekünk testvértelen,

holdként elfogyunk.

Amikor

közeledik,jön,

az ajtónk előtt áll,már

nincsen folytatás!...

A Barát

Valamennyi izzóm halogén.

A hét összes napján erdőbarát vagyok én.

/ Kivéve minden másnap./

Hogy ne haljam a piaci ricsajt,

zenegépembe üres CD-t rakok.

Puskával kezemben, madárbarát vagyok.

Mérgezett vizekért, ha írok, fuldokló halaknak

tiszta forrást sírok. Hogy ne lássák, hogy tiszta,

letakarom tükrét szmogterítővel…

Itt most tartok egy kis szünetet.

Meglátogatom Nagyapámat,aki tegnap

született. Színarany a bölcsője, csak fából van.

Úgy őrizz

„ Rímből fonva minden bölcső,

és mert a vers igen olcsó,

költeményből a koporsó.”

/ Eörsi István /

Elmegyek kutyának, nyakamon övekkel,

s együtt énekelek rám dobott kövekkel.

Elmegyek versnek, udvari bolondnak.

Fekete csendnek, virrasztó homoknak.

Elmegyek nincsnek, ha nem is keresett,

ki rám talál,higgyen kincsnek. Úgy őrizzen!

Szoboravatás

/ Hallomások könyvéből /

„Somosa felavatja Somoza szobrát,

a Somosa stadionban „

/ Ernesto Cardenal /

Az éljenzés tüzénél, a szűnni nem akaró

taps parazsa fölött,a szócséplés nyársain,

üres szavakat forgatott.

„Én népem, én népem, én igen nagy népem !”

Mindenki tapsolt! Éljeneztem s tapsoltam én is.

Félig még a szobron volt,

de már hullott a lepel. Mindenki éljenzett!

Tapsoltam s éljeneztem én is…

Máglyahalál

„ Kacatnak a hiánya is kacat.”

/ Vas István /

A Végállomás Motelben ülök.

Öblös poharamban Vörösmartyni.

Egy párbeszéd csap belém, mint

vakvillám egy csokor csalánba.

A szomszéd asztalnál fellobban

a szavak máglyahalála. Fecsiznek.

Hellókabelóka, mi a pentameter?

Sziókamióka, az már rég hexameter!

Hali talcsiztál a jambussal a mekiben,

és karambolod volt a disztichonnal is.

Csiripcsirip! Hagyika, légyszi! Sajni szomi

vagyok! Bocsika! Majd üzizem a fillinget.

Most ennyikebennyike. Csá, hellóka!

Hellóka, csá! Facebook és egérpad!

A Végállomás Motelben ülök.

Öblös poharamban Vörösmartyni.

Hamuban térdig

Festeni akartam sápadt Napnak vöröset.

Messze pirosló lángszemű arcot.

Színe sincs kalászoknak sárgát

készültem pingálni. Mézszínű tengert.

Mázolni indultam betonfákon költő

kőmadaraknak zöldet. Lombpalotákat.

Pacsmagolni mentem,

atomfelhős égre kéket. Búzavirágot.

Feketét akartam kenni

a gyászlobogóra. Éjjeli álmot.

Holtak arca fölé fehéret akartam festeni.

Mennyei békét. Az Úr ragyogását!

Hallgatni ezüst

„ Kettősek közöttünk

még a legegyesebbek is.”

/ Somlyó György /

Egy fa, egy ág, egy madár.

Csend a zenéjük.

Tizenegy fa, tizenegy ág, dalokkal teli.

Tizenkét fa, tizenkét ág, tizenkét madár.

Érdekes! Közülük tizenegy énekes,

egy pedig nem. A legértékesebb.

Tizenegynek a torkában dal van. Muzsika.

A nem éneklő egynek harminc ezüst.