A CSÖND ÉVE  

Hűvös volt ez a nap,

És az újságok szerint,

Jön az eső, jön az ősz,

Hosszú tél lesz megint.

Húzódj még közelebb,

S ha egy kevés bor maradt,

Oszd meg velem a poharad,

Ugyanúgy, mint szebb időkben.

Ez a csönd éve volt.

Körül zárt, átkarolt,

Gyere hát, legalább

Te légy kicsit bolond.

Húzódj még közelebb,

Hajtsd a párnámra fejed,

S az a páncél, ami óv,

Földre hullik, lehet.

Ne beszélj, dal sem kell,

Már a zenék sem azok,

Amik nehéz napokon

Végül is rólunk szóltak.

Ez a csönd éve volt,

Szinte fájt, ahogy átkarolt,

Gyere hát, legalább

Te légy kicsit bolond.

Ez a csönd éve volt.

Mint az ár, elsodort.

Gyere hát, legalább

Te légy kicsit bolond.

Ez a csönd éve volt.

Lassan múlik, mint a hold.

Gyere hát, legalább

Te légy kicsit bolond.

Ez a csönd éve volt,

Lassan elfogy, mint a hold,

Gyere hát, legalább

Te légy kicsit bolond.

ÖREG VAGYOK MÁR, HOGY ÖSSZETÖRJ!

Ezeregy évet lehúztam,

Menyben, pokolban,

De valahol mindig útközben,

Valamit mindig tanultam,

És hoztam magammal,

Amikor hozzád érkeztem.

Elég sok újat láttam,

De ezt se játsszuk túl,

Csak utólag vettem észre,

Hogy mégsem minden új.

Keleti ég, nyugati ég,

Amikor kék, egyforma kék.

Ne beszélj nekem többet

Elveszett évekről.

Öreg vagyok már, hogy összetörj.

Gyere velem,

Amikor úgy érzed, neked jó,

Ne haragudj rám, amikor nem vagyok hasonló.

Fogadj el, vagy fogadd el,

Ha eltűnök az egészből,

Öreg vagyok már, hogy összetörj!

Ha valamit rosszul gondoltam,

Az tévedés volt, - nem hazudtam.

Elég sok jót is láttam,

De rosszból sem volt kevés.

Ha csak utólag vettem észre,

Az volt a büntetés.

Gyere velem,

Amikor úgy érzed, neked jó,

Ne haragudj rám,

Amikor nem vagyok hasonló

Fogadj el, vagy fogadd el,

Ha eltűnök az egészből,

Öreg vagyok már, hogy összetörj!

                 HA KÉT ROSSZ VAN, MELYIK A JOBB?

Szabadon akarom,

Másképp nem tudom,

Hogy is változnék meg ennyi út után?

Szabadon szeretem,

Másképp nem tudnám,

Az csak elveszít, aki láncot tenne rám.

A szerelem türelem,

Félek más, amit gondoltál,

De mért lennék más, ennyi út után?

Néha látom, hogy azt hiszed,

Azért, mert jó veled,

Mindentől visszatarthatsz már.

Érted mi jó, mi rossz,

Legyőzöl, birtokolsz,

Hogy bírnám ennyi év után?

Mondd meg, ha két rossz van, melyik a jobb?

Soha nem megyek, ha nem akarod,

De engem öl meg, ha itt maradok,

Engedj el!

Ki tudja, hányadszor választhatok,

Hogyha két rossz van, melyik a jobb.

És ha jól döntök, belehalok,

Engedj el!

Ki tudja, hányadszor választhatok,

Ha két rossz van, melyik a jobb?

És ha jól döntök, belehalok,

Engedj el!

Mondd meg, ha két rossz van, melyik a jobb,

Soha nem megyek, ha nem akarok,

De engem öl meg, ha itt maradok,

Engedj el!

VÖRÖS TÉR KOKTÉL

Azt mondták, ha kemény lennék,

Ha égetnék, mint száraz jég,

Az életben sokkal többre mennék.

Mert lélek nincs,

Csak régi filmekben,

Vagy öreg, elkoptatott zenékben.

Csak bajt okoz, tűnjön el egészen.

Ha néha rossz a kedvem valamiért,

Nem számít, ha senki nem ért,

Keverj nekem egy Vörös Tér koktélt!

Össze ne rázd,

Keverd meg egyszerűen.

Régi recept, látod,

Mégse sok van ilyen.

Vodka, gitár, és szerelem.

Ennyi kell, és máris jobb a nap

Valamivel.

Csak a háromból kettő

Benne legyen.

Ha néha rossz a kedvem valamiért,

Nem baj, ha senki nem ért,

Keverj nekem egy Vörös Tér koktélt!

Ha néha rossz a kedvem valamiért,

Nem számit az se,

Hogyha senki sem ért,

Keverj nekem egy Vörös Tér koktélt!

A CIRKUSZ MEGY TOVÁBB

Mindig elhittél, vagy elképzeltél

Egy földet, ahol otthon lennél.

Egy másik partot egy híd túloldalán.

S hogy egyszer majd felrepülhetsz,

Esküdtél, hogy úgyis úgy lesz,

Mindig közelebb a tiszta éghez,

Mindig szabadon már.

S ahogy hittél benne egyre jobban,

Én is veled álmodoztam,

Híres napokon, néhány híres téren.

Csak a szél tudja, hogy most hol vagy?

Úgy van-e, ahogyan elgondoltad?

Lett-e valami jobb vagy rosszabb

Mióta elmentél?

De bárhogy is élsz,

Tudom jól, azt mondanád,

Nincs semmi baj,

A cirkusz megy tovább.

Talán végül megtaláltad

A földet, ahol az ostobáknak,

Az irigyeknek nincs bocsánat,

És érted, ki mit beszél.

Vagy felhőt űzöl, csak messze innen,

A túlsó parton is elveszetten,

Fantomokkal harcolsz, úgy mint én.

Csak a szél tudja, hogy most hol vagy,

Úgy van-e, ahogy elgondoltad?

Lett-e valami jobb, vagy rosszabb

Mióta elmentél?

De bárhogy is élsz,

Tudom jól, azt mondanád,

Nincs semmi baj,

A cirkusz megy tovább.

KÖLYKÖK A HÁTSÓ UDVARBÓL

Milyen őrült lárma ez?

Minden ideg fájni kezd,

Valaki végre mért nem szól?

Persze megint ők azok,

Mindig, mindig ők azok,

A kölykök a hátsó udvarból…

Ez egy szolid, rendes ház,

Nálunk sosem volt szokás,

Különbözni másoktól!

És most itt van pár gyerek,

Furcsák, érthetetlenek,

Semmit nem csinálnak jól.

Kölykök a hátsó udvarból,

Nincs áldás rajtatok sehol,

Kölykök a hátsó udvarból,

Szárnyatok könnyű viaszból:

Kölykök a hátsó udvarból!

GYERTYÁK A TÉREN

Egyszer végre ünnep volt,

Jöttünk minden ég felől.

Látni, és együtt élni át,

Ahogy a fal a földre dől.

És a hosszú éjszakát,

Lángok csöppje szórta szét,

És egész éjjel szólt a dal,

A kettétépett városért.

Gyertyák a téren,

Kövek a fal helyén

Ami elmúlt, az ugye most véget ér?

Hittünk benne, hogy nincs határ.

Tudtuk, nem lesz mindig így.

De egyszer végre ünnep volt,

És talán épül már a híd.

Gyertyák a téren,

Kövek a fal helyén,

Ami elmúlt, az ugye most véget ér?

Gyertyák a téren,

Romok a fal helyén,

Ugye elmúlt az, ami most véget ér?

A KŐFALAK LEOMLANAK

Fáradt vagyok, és te oly messze vagy,

És már alig értem szavad.

Végig éltél, tudom, nehéz dolgokat,

És szíved mélyén súlyos csend maradt.

De félek már, sosem érhetlek el,

Kőfalakba ütközik kezem!

Kőfalak állnak az emberek között,

A szó még nem tör rajtuk át.

Nincs társ a bajban, és nincs egymáshoz út,

És áll a kőbe zárt világ!

De elmúlnak egyszer a szörnyű éjszakák,

És lelkünkben felenged a jég.

TOLVAJOK BÁLJA

Lopott dallamokkal száll a zene az éjben.

Mindig távolabb sodor a tánc.

Hogyha nem vigyázol rám, eljönnek értem.

Úgy ragadnak el, hogy meg sem találsz.

Valahogy őrizd jobban azt, ami fontos,

Védd meg, amíg még a tiéd.

Mert aki érez, az érti,

Aki nem bolond az látja:

Ez a bál, a tolvajok bálja.

Festett maszkok, álruhák, és körben a díszlet,

A lármás forgatagban elmerülünk.

Hamis hangok, illatok, kifakult színek,

Ócska álmainkkal hol a helyünk?

Valahogy őrizd jobban azt, ami fontos,

Őrizd erősebben már.

Mert aki érez, az érti,

Aki nem bolond az látja,

Ez a bál, a tolvajok bálja!

SZÁMITS RÁM!

A kultúrházban fellépett

Egy zenekar.

Áradt minden hang a falakon át.

Csak kívül volt helyünk,

Sok baj volt velünk, se pénzünk nem volt még,

Se öltönyünk.

Összezárt, hogy kívül voltunk

Mindenen.

Különböztünk,

De mindig egyformán.

Nem értettük mi van

És nem tudtuk, hogyan,

De összetartoztunk, mindannyian.

Gondolj rám! Számíts rám!

Túl sok minden változott,

Elhiszem!

De gondolj rám, számíts rám,

Csak az évek múltak el,

A többi nem.

Hányszor volt, hogy

csavarogtunk hajnalig,

és megbeszéltük

hogy lesz majd tovább,

hogyha egyszer majd mi jövünk,

mi mindent tervezünk,

hogy jobb irányt vegyen a világ!

Gondolj rám! Számíts rám!

Túl sok minden változott,

Elhiszem!

De gondolj rám, számíts rám,

Csak az évek múltak el,

A többi nem.

SZERETET KOLDUSAI

Nézd a szeretet koldusait,

Ahogy állnak az út mentén,

A gazdagságuk a türelem.

Vess egy pillantást feléjük,

Ők sem mások, mint te meg én.

Amit keresnek, az a szeretet,

De megtalálniuk nincs túl sok esély.

Talán ártatlanok mind,

Talán bűnt követtek el,

De azt mond meg, hogy ki ítél?

Talán mindent odaadtak már,

Talán semmit sem kaptak még,

És monoton csöndben szalad el

A napra-nap, aztán az éjre-éj.

Hova mégy, állj meg egy percre, és nézd

A szeretet koldusait!

Egyetlen percre nézz körül!

Ne szaladj, állj meg, és nézd

A szeretet koldusait!

Ne sírj, hogy itt állsz, egyedül!

Én is elmegyek melletted,

Te is elmész mellettem,

És visszafordulni nincs idő!

Ki ne mond, hogy szerettél,

Én is úgy hallgatom el,

Mintha szégyen volna hogy valahol,

Valakit szerettem.

UGYE NEM HISZED EL?

Bárkit kísér ezen a csillagon,

Minden harang érted is szól.

Minden történetnek része vagy.

Legyen bármi, legyen bárhol,

Soha semmi nincs túl távol,

És körbezár, még ha nem is középen állsz.

Sose félj, hogy gyenge vagy egymagad.

Minden összefér az ég alatt.

És a körforgásnak része vagy.

Amit mérgezel, az mérgez.

Amit érzel, az téged érez,

Amit megérintesz, az kapcsol valahová.

Ugye nem hiszed el, hogy keveset érsz?

Nélküled másképpen volna, ez az egész!

És ha jön az idő, amikor már nem leszel,

Veled is egy egész világ múlik el.

Soha ne kérdezd, hová tartozol,

Minden harang érted szól,

Minden dalban ott vagy már.

Ami él, az össze van kötve,

Minden élettel, mindörökre.

Lehetsz sziget, de akkor is

Ölel az óceán.

Ugye, nem hiszed el…

HOMOK A SZÉLBEN

Ne kérd, hogy ígérjem meg azt,

Amit nem tudok.

Szeretlek, és melletted vagyok.

De tudom jól, hogy eljön majd a nap,

És nem lesz semmi, ami majd visszatart.

Mert sehol sem tudtam

Megnyugodni még,

De ha nem lennék szabad,

Élni sem tudnék.

Homok a szélben, – azt mondod, az vagyok,

Homok a szélben, – tudom, hogy az vagyok.

Homok a szélben, - megváltozni nem tudok!

Meder nélküli folyó leszek, nélküled.

És meglehet, hogy gyakran tévedek,

És minden reggel máshol ér talán,

És senki nem fog emlékezni rám.

És nem tudom, hogy

mi történhet még,

De ha nem lennék szabad,

Élni sem tudnék.

Homok a szélben…

A ROSSZKEDVŰEK ANGYALA

Csak egy érzés volt, ahogy öltözött,

Hogy utoljára látom őt,

És a holnapjában nem lesz már

Helyem.

Mikor azt ígérte, hogy visszajön,

Már tudtam: végleg elköszön,

Mégis eljátszottam újra, hogy

Elhiszem.

Ahogy lent a kapuban átölelt,

Még nézett rám,

De már nem figyelt.

Kicsit reszketett,

De az már csak a teste volt.

Buta állarcban álltam ott,

Ahogy indított, és gázt adott,

A rádióban épp

Az éjszakai hírek szólt.

Lehet már nem is láttam,

Csak úgy képzelem,

Ahogy eltűnt a semmiben.

Én is úgy éreztem, menni kell,

Biztos van még valahol nyitva hely,

Ahol zenék szólnak,

És inni is adnak még.

És a rosszkedvűek angyala

Nem enged józanul haza.

Ott nincs semmi más,

Csak az üresség.

Soha nem tudtam, hogy mit keres,

De most már nem is érdekes,

Csak remélem,

Hogy megtalálta már.

És a rosszkedvűek angyala

Rá nem kell vigyázzon úgy soha,

Ahogy évek óta figyel rám.

ÉVSZAKOK

Volt idő, mikor még nem voltál,

S nem éreztem, hogy fájna majd, ha nem volnál.

És most látod, féltelek,

Őrizlek, védelek,

Mert lesz idő, meglehet,

Hogy nem leszel már.

Voltak akik szerettek, úgy hiszem.

Ma sem tudom, végül miért hagytak el.

De téged most már féltelek.

Szeress úgy, hogy jó legyek.

Őrizz meg.

Elveszek, ha nem figyelsz rám.

Változnak az évszakok,

Rossz idők, szép napok,

Bújj hozzám, ne hagyj el,

Ha én mennék, ne engedj el.

Próbáltam másokkal, máshogyan.

Ma egyik is, másik is messze van.

És véletlen, úgy lehet,

De téged már féltelek.

Őrizz meg.

Elveszek, ha nem figyelsz rám.

Változnak az évszakok,

Rossz idők, szép napok.

Bújj hozzám, ne hagyj el,

Ha én mennék, ne engedj el.

     MARADJ VELEM

          ( refrének )

Maradj velem,

Segíts nekem,

Vigyél haza,

Fogd a kezem.

Szeress nagyon,

Fáradt vagyok,

És nehéz a szívem.

Vigasztalj meg,

Ha nem is hiszed,

Hogy szebb lesz a holnap,

Mond, hogy lehet…

Mindig lehet.

Mindig lehet,

Ha nem is tudod,

Ha nem is hiszed.

… hogy hiszek neked.

       ÉN IS LEHETNÉK

Ma máshoz volna kedvem,

Hogy mihez, nem tudom.

Kikapcsolni egy napra,

Míg átgondolhatom,

Hogy múló jeleket hagytam

Egy párás ablakon.

Letörli őket a hajnal,

És nem marad semmi nyom,

Hogy itt jártam valahol.

Voltak nagy szerelmek,

Talán el sem múltak még,

Csak megszülték azóta

Mások gyermekét.

Biztosan mindegyik szép,

Honnan sejtenék,

Hogy aki érti őket,

Az én is lehetnék.

Nem is olyan rég

Nem érdekelt még,

Hogy aki félti őket

Az én is lehetnék.

Fordulhatott volna

Annyiféleképp,

De megszülték azóta

Mások gyermekét.

Biztosan mindegyik szép,

Honnan sejtenék,

Hogy aki érti őket,

Az én is lehetnék.

Nem is olyan rég,

Nem érdekelt még,

Hogy aki félti őket,

Az én is lehetnék.

TÚL AZ ELSŐ ÉJSZAKÁN

Sehogy sem tudtam aludni már,

Csendben álltam az ablaknál.

Vigyáztam, fel ne ébredj,

Titokban lássalak szépnek,

Túl az első éjszakán.

Hányszor elképzeltem már,

Milyen volna, ha itt volnál!

Már nem ismeretlen,

De új és furcsa minden,

Túl az első éjszakán.

Azelőtt minden zavaros volt,

A tiszta hang is hamisan szólt.

Az idő nem fordult meg,

A világ nem tisztult meg,

Végre mégis rend lett már.

Pár dolgon átsegítettél,

És látod, megváltoztattál.

Fordulhat úgy, hogy elhagyj,

De most már mindig velem vagy,

Túl az első éjszakán.

ÚJ NÉV EGY RÉGI HÁZ FALÁN

A terem lassan elsötétül,

Zsúfolt már a nézőtér.

Arcok lenn a félhomályban,

Nézem, hátha eljöttél.

D attól félek már,

Bár hol állsz, a sűrűségben, elveszel

ha itt leszel.

Ha most nem látlak, nem tudom,

Mikor lesz rá újabb alkalom.

Tegnap néhány ismerősöm

Mondott rólad néhány szót.

Túl vagy már a rossz időkön,

Mikor minden mindegy volt.

Hívtunk volna már,

De a régi számon, amit tudtam, más felel.

Vagy senki sem.

Máshol laksz, vagy mással élsz,

Ha találkozunk, majd mindent elmesélsz.

Új név a régi ház falán.

Új év – ez könnyebb lesz talán.

Más kép egy album másik oldalán.

Új név a régi ház falán.

Új év – ez könnyebb lesz talán.

Másképp minden értelmetlen volna már…

KEVÉS VOLTAM NEKED

Mégsem maradtál velem,

Nem tudom, most hogy legyen.

Én még most is őrzöm a dalt,

De te már nem emlékezel…

És többé nem fogod a kezem,

Amikor elfog a félelem:

Hogy sok harcban kevés az értelem.

Az erőm túl gyorsan fogy el!

Pedig én úgy szerettelek,

Hogy szebben nem lehet.

S ha nem is voltam mindig veled,

Sose voltam ellened.

És csak benned hittem,

Most csak azt szégyellem,

Hogy így is kevés voltam neked…

Két év volt, és úgy ment el,

Hogy szinte észre sem vettem.

Veled osztottam meg mindenem,

Te hagytad elveszítenem!

Pedig én úgy szerettelek…

KERGESD EL A FELHŐT A HÁZADRÓL

Ne sírj értem, mama,

Emeld föl arcodat.

Felhős kicsit az ég,

De azért nem tűnt el a nap.

A fiúk az utcánkból még nem mentek el.

Ne sírj értem, én sem félek.

Úgy sincs sok pénzed,

Ne gyászruhára költsd,

A jós ez egyszer téved,

Bár azt mondják, hogy bölcs!

A kísértetek éjszakája nincs még közel.

Ne sírj még, én sem félek.

Kergesd el a felhőt a házadról,

A hegyek fölött tisztul már az ég,

Meglehet, hogy álmok nélkül,

Meglehet, hogy áldás nélkül,

De holnap is élni fogunk még!

Kereslek, barátom.

Mennyire messze vagy!

Utad elveszítve kerülsz egyre távolabb.

Ne fordulj el, egyre inkább szükségem van rád.

Fújd a dalt, kifulladásig:

Kergesd el a felhőt a házamról,

Kergesd el a felhőt a házadról,

A hegyek fölött tisztul már az ég.

Meglehet, hogy álmok nélkül,

Meglehet, hogy áldás nélkül,

De holnap is élni fogunk még!

TUDOD, ÜNNEP LESZ MEGINT

Kicsit számolunk megint,

Kicsit változunk megint.

Elfáradt egy másik év.

Ahogy adott, úgy tudott,

Amit elvitt – itt sem volt.

Ködbe rajzolt halvány kép.

Mennyi minden összegyűlt,

Ami értékesnek tűnt.

De költözéskor eldobnánk.

Annyi mást meg elvinnénk,

Ami fontos volt, és szép,

De elkopott, vagy eltűnt lassanként.

Bárcsak a régiek vigyáznának ránk,

Hogy látni a lényeget, megtanulhatnánk.

És bárcsak az égiek vezetnének úgy,

Hogy bárhová indulunk, vigyen tiszta út!

Odakinn, idebenn vihar most már ne legyen,

Tudod, megpróbálnánk, milyen volna könnyebben.

Odabent, idelenn csak a sötétségtől félek.

Kérlek, védj meg! Egy gyertyát gyújts nekem!

Tudod, ünnep lesz megint,

Össze kéne jönni mind,

Megterített asztalnál.

Földre hajló szárnyaink,

Ki se nyílt virágaink,

Megmutatnánk egyformán.

Kicsit búcsúzunk megint,

Kicsit változunk megint,

Elfáradt egy másik év.

Ahogy adott, úgy tudott,

Amit elvitt – itt sem volt,

Ködbe rajzolt halvány kép.

HAZAFELÉ

Nézd, lassan itt az éjszaka,

Vad álmok tágas otthona.

Hazafelé napod elfogy csendesen.

De tiéd ez a pillanat,

Míg szürke buszod elhalad

Az elsuhanó ablakok előtt.

És látsz százezer nagymamát,

Hogy gombolyítja fonalát,

Fakó képek között tipeg kedvesen.

Majd elrepíti az álom,

S a régi árnyas sétányon

A némafilmen nevet aprót, sikkesen.

Siess hát, nyiss gyorsan kaput!

Nyisd ki az álmok kapuját,

Engedj be, időnk rohan, eltelik!

Zárd be az ajtót mögöttem,

Ha örülsz majd, hogy megjöttem.

Dobd el a kulcsot, s ne keresd reggelig!

Ne keresd reggelig!

Nézd, lassan itt az éjszaka,

És végre eljutok haza,

Magamban a város ezer képével.

Elfogynak mind a színek,

És dobognak mind a szívek,

És betakar az éj tengere kékjével.

FOROG A KERÉK

Zűrzavaros képek,

Behunyt szemmel nézed,

Elsodor a karnevál.

Évek óta várod,

Hogy megértsd ezt a táncot.

Meg-meg áll, körbejár.

Furcsa jelmezt adnak rád,

És úgy tűnik neked,

Hogy mindenkinek fontos

A ráosztott szerep.

Magadban állsz, és nem tudod,

Mi történt, és hogy történhetett…

És csak forog a kerék, és csak pörög a kerék,

Ki sem szállhatsz, hogyha elég.

És futnak a napok, és már magad sem tudod,

Vajon holnap bírod-e még?

És csak forog a kerék, és csak pörög a kerék,

Ki se szállhatsz, hogyha elég.

És játszanak veled, amíg észre nem veszed,

Hogy az életed csak a tiéd.

Nem vagy biztos benne,

Mikor, miért, merre,

De pár dolog már elveszett.

Számlát írsz a porba,

Átadnád ha volna,

De furcsa így, hogy nincs kinek.

A parton állva eltűnődsz,

A folyó hogy rohan.

Elmennél egy szép nap,

De hová, és hogyan?

Tudod már, hogy minden

Túl közel, vagy túl messze van.

És csak forog a kerék, és csak pörög a kerék…

IDEGEN

Ugyanúgy kel fel a nap,

És ugyanúgy megy el.

Csak mi nem látjuk egyformán sosem.

Hogy ugyanúgy hoz ugyanazt,

Vagy szebb, mint amilyen,

Te is így, én is máshogy képzelem.

És ugyanúgy jön fel a hold,

Ugyanúgy fogy el.

Neked mégis másképp, mint nekem.

Sose járunk ugyanott,

Csak azonos helyen.

Két világ, ami nincs is túl közel.

Így szeretem. És bármi lesz velünk,

Soha úgy ne legyen, hogy egyformák legyünk.

Amíg egymáshoz változunk,

Tükörképben tükörkép vagyunk.

Idegen, akit lépésenként engedsz közelebb.

Akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett.

Mosolyog, ahogy átölel, mert tudja, kit ölel:

Egy idegent, akit lépésenként engedett közel.

Tanulunk, és tanulunk,

Szépen haladunk.

Egyre több, amit végképp nem tudunk.

Szerelem, és türelem,

Forrón, hidegen.

Két világ, ami együtt van jelen.

Idegen, akit lépésenként engedsz közelebb.

Akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett.

Mosolyog, ahogy átölel, mert tudja, kit ölel:

Egy idegent, akit lépésenként engedett közel.