MÁSODIK SZÍN

A színpadot teljesen betöltő, keresztben álló, elülső borítás nélküli vonat-díszlet, melyen jobb és baloldalról 8-8 - második világháborús - német katonai egyenruhába öltözött statiszta látható, akik piszkosan, soványan, fáradtan bóbiskolnak, vagy kártyáznak, kenyeret majszolnak. Szabadságra vezényelt közkatonák. Nem beszélgetnek. Néha ijedten fürkészik egymás tekintetét. 

Középen, az ócska, szakadt üléseken ül hat férfi. Szintén olyanok, mint a statiszták. Hangosan, idegesen kártyáznak. Széles gesztusokkal, megjátszott figyelemmel nézik a lapokat. Egyikőjük felugrik, lecsapja a kártyát, és az ablakhoz siet. Az ablakok nagyok, mögöttük kivetítő segítségével látható az elsuhanó táj. Április vége van, a természet életre kelt. Mindenütt zöld lombú fák, frissen szántott mezők, virágok.

Graber: Ez itt már Németország, cimborák! … és sehol egy bombatölcsér, vagy kiégett ház… pedig 1944 áprilisában vagyunk! Körülöttünk lángokban a fél világ, itt pedig minden olyan szép. Már érik a vetés…

Bernhard: Engedj oda, Ernst! Nézd, emberek dolgoznak a földeken! Integetek nekik!

Sokáig integet, majd leverten megfordul. Háttal az ablakhoz támaszkodik. Graber is ugyanezt teszi.

Graber: Miért nem integettek vissza? Olyan ellenségesen néztek.

Bernhard: Volt, aki fel sem pillantott…

Vékony, kopasz: Miért integettek volna? Talán megnyertük a háborút?

Graber: Mi tehetünk róla? A parancsok szerint tettünk mindent… Ránk haragszanak??? A saját népünk? Ezt nem értem… -  elhalkul a hangja.

Vékony, kopasz: Mit nem értesz? A háborút elvesztettük! Talán csak hónapok kérdése, és… - óvatosan körülnéz - Nem mondtam semmit! Semmit nem mondtam! Értitek?

Idősebb, testes: Nyugalom! Bennünk megbízhatsz! Azt hiszem… - körülsandít.

Graber: Mi van itt? Bajtársak vagyunk!

Vékony, kopasz: Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy közöttünk is lehetnek olyanok, akik feladnak… A hithű katonák… – rándul gúnyos fintorba az ajka.

Idősebb, testes: Nyugalom! Örüljünk a szabadságnak. – beszél lelkesedés nélkül.

Bernhard: Nem tudom mi lesz… Az asszony váratlanul megírta, hogy négy hónapos a gyerekünk. Két éve nem voltam otthon. Az anyám is írt. Állítólag egy orosztól van a gyerek.

Fiatal, szőke: Fiú?

Bernhard: Fiú.

Fiatal, szőke: Akkor meg örülj… Másokkal is előfordul…

Bernhard: De hogy viselkedjek?

Bernhard dala: Bölcsődal

                                   Egy pici csecsemő,

                                   Oly ártatlan még ő,

                                   És semmiről sem tud,

                                   Csak néz majd szótlanul.

                                   Talán rám is nevet,

                                   Ha fogom a kis kezet…

            és                    Figyel nagy szemekkel,

                                   Én meg forduljak el?

                                   Olyan leszek, mint egy bolond,

                                   Ha nőmet megcsókolom,

                                   Testét úgy kívánom,

                                   Simogatom majd, és ölelem,

                                                           Hiszen nagyon szeretem…

                                   Mellettünk a gyerek,

                                   Bölcsőben szendereg,

                                   Mikor az asszony rám borul,

                                   Könyörög, és zokog vadul…

                                   Kibírni alig lehet

                                   A gyötrő érzéseket,

                                   Hiszen mióta vágytam

                                   Hogy végre már lássam,

                                                           De ezt soha

                                                           Nem hittem volna…

                                   Mondjátok, mégis mit tegyek?

                                   Hiszen a frontról megyek,

                                   Az oly rég látott házba!

                                   Két hét boldogságra

                                   Számítottam én,

                                   S most oda a remény,

                                   Mert itt e jövevény,

                                   Ez a csöpp gyerek,

                                   Kit talán sosem szeretek,

                                                                       Majd meg...

                                   Az apja nem én vagyok!

                                   Mondjátok, mit tegyek most? ,

                                   Egy orosz nemzette…

Graber:                      Talán erővel tette!

                                   A feleséged félt!

                                   Védte az életét…

Katonák együtt: Könnyen meglehet,

     Hogy asszonyod áldozatul esett…

Bernhard /oda sem figyel, indulatosan járkál, és ingerülten legyint/

Nem értem: Nőm miért nem bírta ki,

                                   Hisz tudta, gondol rá valaki,

                                   A folyton támadó,

                                   Véres háború

                                                           Sáros gödreiben is,

                                   A férje erőt merít.

                                   Szerelméből épít

                                   Légvárat magának,

                                   Mit most széttép a bánat,

                                   Ez a görcsös fájdalom,

                                   Éjszakákon s nappalon

                                                           Áthullámzik összes gondolatomon…

Vékony, kopasz:       Próbálj felejteni,

                                   Gondold azt: nem történt semmi,

                                   Mindennek oka a háború,

                                   A család is feláldozható,

                                   Ha más kiút már nincs!

                                   Így mondták vezéreink…

Idősebb, testes:          De régen semmi értelme nincs

                                   Ennek a vezéri-dumának itt,

                                   Ha él már benned új hit…

Fiatal, szőke:             Hogy soha nem engeded:

                                   Elmenjen házadból hitvesed,

Fiatal, szőke:             S elvigye a gyermeket!

                                   Kit később biztosan megkedvelsz…

Idősebb, testes:          Ha erősen akarod, hogy

                                   Boldog legyen házasságod,

                                   Akkor te is szeresd őket,

                                                           Bocsásd meg ezt a kisdedet…

Három katona együtt: És felejts, felejts, felejts,

                                      Mást úgysem tehetsz!

                                     Hisz felejteni jó,

                                     Pont nekünk való!

                                     Meglátod magad is,

                                     Ha együtt lesztek mind!

Bernhard: Ez mégiscsak megcsalás… Mit mondjak neki? – fordul Graberhez.

Graber: /kiabál/ Honnan tudjam??? Engem az iskolapadból rángattak ki, és úgy vittek a frontra. Egyenesen a tűzvonalba… Tőlem kérsz tanácsot? Huszonhárom éves vagyok!

ZENE

Graber dala: Honnan tudhatnám?

Virágos ruhás táncosok koreográfiája a dal közben.

                                   Hát honnan tudjam én,

                                   Hogy mi a háború?

                                   Épp csak felnőttem,

                                   Nem voltam ifjú

                                   Szerető vagy férj,

                                   Ki családjának él.

                           és      A házában lakik,

                                   Az ágyában alszik,

                                   Reggel dolgozni megy,

                                   Este hitvest szeret.

                                   Körötte néhány gyerek…

                                   Vagy csavarog az utcán,

                                   Nyújtózkodik lustán,

                                   Egy széplányt felkutat,

                                   Hajnalig mulat…

                                   Ez mind csak álomkép,

                                   Egy álom, ami szép…

                                   Helyette itt e borzalom!

                                   Miért nincs irgalom?

                                   A halál miért arat?

                                   Hisz embermilliókat

                                   Öl meg a háború!

                                   Itt elpusztul a jó!

                                   A bűnből lesz erény!

                                   … és cinkos vagyok én….

                                   Mert szólni nem szabad,

                                   Hisz parancsot tagad,

                                   Ki nem engedelmeskedik.

Ilyet senki nem tehet itt!

                                   Hát néma vagyok!

                                   Így hát cinkos vagyok!

Mondjátok:    Bűnös vagyok???

A középső kupéban mély csend. Mindenki maga elé néz. Aztán vonatfütty, fékcsikorgás hallatszik. A vászonra vetített kép kimerevedik. A vonat megáll. Graber, és társai lekászálódnak. Felsorakoznak egy tiszt előtt, aki a színpad szélén, félig háttal áll. Kezében papírok. Kiabálva beszél az elcsigázott katonákhoz:

Tiszt: A tűzvonalban eltöltött időből semmit sem szabad elárulni. Egy szót sem állásokról, helységekről, csapattestekről, csapatmozdulatokról. Kémek leskelődnek mindenütt. Éppen ezért a legfontosabb dolog hallgatni. A fecsegőknek súlyos megtorlással kell számolniuk. A meggondolatlan bírálgatás is hazaárulás.

A háborút a Führer vezeti, ő tudja, mit tesz. A helyzet pompás, az oroszok el fognak vérezni: hallatlan veszteségeket szenvedtek, és már készítik elő az ellentámadást. Nagyszerű az ellátás, a csapatok szelleme pedig kiváló. Még egyszer: bármilyen helységnév vagy csapatellátás kifecsegése főbenjáró bűn. A pánikkeltés szintúgy. – a tiszt hangja ellágyult: A Führer roppant munkája mellett is vigyáz az összes katonájára. Úgy rendelkezett, hogy minden szabadságos ajándékkal térjen vissza a hazájába. Ebből a célból egy élelmiszercsomagot juttat mindenkinek. Ezt otthon, a hozzátartozóiknak adják át, annak bizonyosságaképpen, hogy a csapatok a fronton oly jól élnek, hogy még ajándékokat is vihetnek haza. Aki a csomagot útközben kinyitja, és maga megeszi, azt megbüntetik! A végállomáson ellenőrzés lesz! Heil Hitler! Most pedig: Rajna-vidéki szabadságosok előrelépni!

Három ember előrelépett. Köztük az idősebb, testes.

Tiszt: A Rajna-vidéket lezárták! – mondta. Az idősebb, testeshez fordult:

Hová kívánna menni a Rajna helyett?

Idősebb, testes: Kölnbe.

Tiszt: De hiszen épp az imént mondtam, hogy a Rajna-vidéket lezárták. Hová kívánna tehát menni?

Idősebb, testes: Kölnbe… Én kölni vagyok…

Tiszt: Kölnbe nem mehet, nem érti? Melyik más városba akarna utazni?

Idősebb, testes: Más városba nem. Az asszony meg a gyerek Kölnben vannak. Ottani lakos vagyok. Szabadságos levelemet Kölnre állították ki.

Tiszt: Azt látom. De oda nem utazhat. Értse már meg végre! Jelenleg Kölnt lezárták a szabadságosok elől.

Idősebb, testes: Lezárták? Miért?

Tiszt: Megőrült, ember? Kinek van itt joga kérdezősködni? Magának, vagy a hatóságnak? Rajna-vidékiek itt maradnak! A többiek pihenj! Balra elvonulni, az élelmiszercsomagok átvételéhez!

Idősebb, testes dala: Hová menjek?

                                   Mondjátok meg nekem,

                                   Mi lesz most velem?

                                   Hát hová mehetnék?

                                   Mért nem dől rám az ég?

                                   Alig vártam már,

                                   Hogy átlépjük a határt,

                                   És meglássam hazámat,

                                   Kedves városomat,

                                   Hol annyi a szép emlék,

                                   Hiszen ott nőttem fel én…

                                   Kölnbe akartam menni,

                                   Családom megölelni,

                                   Két hét életet nyerni,

                                   Boldog napokat élni!

                                   Minden zavaros!

                                   Megbolondulok!

                                   Hol van feleségem?

                                   Hol van két gyermekem?

         &